Lawyer for a Day 2021


 

Kedves Érdeklődő,

Köszöntünk a DLA Piper Lawyer for a Day 2021 évi versenyének oldalán. Az alábbi néhány pontban összeszedtük számodra az idei versennyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Egy rövid visszatekintés

Az idei alkalom lesz irodánk nyolcadik Lawyer for a Day versenye, és az első „special edition”, amely során az Advisor for a Day megmérettetés keretében a gazdasági karok hallgatóit is versenyre hívjuk. A program létrehozásával a kezdetektől arra törekedtünk, hogy valós irodai munkakörnyezetben, teljesen életszerű feladatokon keresztül nyújthassunk bepillantást az iroda mindennapi munkájába. Ezen túlmenően pedig idén is tervezzük a verseny nemzetközi döntőjét, amely keretében európai DLA Piper irodák csapatai mérhetik össze tudásuk és képességeik.

Online vagy Onboard?

A tavalyi versenyünk teljes egészében az online térben zajlott, ez számos új kihívást és rengeteg érdekes tapasztalatot generált a számunkra. A COVID okozta kihívások nem tűntek el teljesen, ezért adaptív megközelítésben gondolkozunk az idei verseny esetében is. Az első két forduló természetesen továbbra is online kerül megtartásra, a döntő kapcsán pedig később, november elején hozunk döntést. Szeretnénk visszahozni és újra megtapasztalni az onboard döntők izgalmas hangulatát, de készülünk arra az esetre is, ha ismét online szükséges majd együtt dolgoznunk a döntősökkel.

A nevezésről

Elsősorban 3-4-5. éves joghallgatók nevezését várjuk. A regisztráció egyszerű, néhány elemi kontakt adat megadása mellett az első forduló kérdéseinek megválaszolásával nevezhetsz a versenyre. Indultál már a korábbi versenyeinken? Örömmel látunk ismét.
Korábbi döntősként, netalán nyertesként neveznél? Welcome back, lássuk hogyan boldogulsz az idei feladattal. 

A verseny programja

szeptember 20.

Indul az előregisztráció (csak hogy véletlenül se maradj le)

október 01.

Elérhetővé válnak az első forduló kérdései, melyek kitöltésével regisztrálhatsz.

október 24.

Éjfélkor zárul az első forduló és ezzel együtt a regisztrációs időszak is.

október 25.

Elérhetővé válik a második forduló feladata.

november 02.

HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁS! Éjfélkor zárul a második forduló.

november 05.

A 10 legjobb eredmény elérő versenyző meghívást kap a verseny döntőjére.

november 11-12.

A verseny döntője és eredményhirdetése (onboard döntő esetén csak 11.12 péntek)


A verseny formája

Az első forduló kérdései a megszokott formában, a weboldalon keresztül érhetőek majd el. A második forduló feladatát e-mailben kapják a versenyzők, egy esetleges online döntő során pedig a Zoom lesz a verseny jellemző platformja. 

„Special Edition”

Mitől más az idei verseny a korábbiakhoz képest? Az idei döntő során a versenyzőink pénzügyi elemzőkkel közösen dolgoznak majd az Ügyfél jogi és gazdasági érdekeinek érvényesítésén. 

A verseny díjazásáról 

A döntő minden résztvevője lehetőséget kap, hogy az iroda Talent Pool programjának keretében a későbbiekben gyakornokként is kipróbálhassa magát nálunk.

Ezen felül a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is értékes nyereményekkel készülünk, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk a véleményetekre is. Az első forduló keretében várjuk javaslataitok a számotokra legvonzóbbnak ítélt nyeremény kapcsán. Számít a véleményetek!

Mindezen felül a legjobbak automatikus meghívást kapnak a Lawyer for a Day International jövő évre tervezett döntőjébe is, ahol több európai csapattal mérhetik össze tudásukat és képességeiket, természetesen újabb nyereményeket megcélozva. 

További részletek

A korábbi versenyeinkről készült beszámolókat itt érhetitek el.

Az alábbi linken pedig a DLA Piper 2020 szeptemberi, on-line lezajlott Lawyer for a Day International döntőjébe kaphattok bepillantást. 

Kérdés?

Bármilyen további kérdés esetén bátran keress bennünket a TalentManagement.Hun@dlapiper.com e-mail címen.

Bízunk benne, hogy rövidesen a versenyzőink között köszönthetünk, akár új résztvevőként, akár visszatérő versenyzőként.

Be a DLA Piper Lawyer for a Day!

 


Jelentkezés

 

Az első forduló lezárult, köszönjük a regisztrációt az idei versenyzőknek. A kiértékelést követően a következő forduló kérdéseit e-mailben küldjük a második körbe bejutott versenyzőknek.