Welcome to finance Financial Services.

Irodánkban jártak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói

09 Nov

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának közel 50 hallgatója látogatott el a DLA Piper budapesti irodájába októberben.

Újabb alkalmunk nyílt tehetséges joghallgatókkal megismerkedni – külön öröm, hogy ezúttal vidéken tanuló fiatalokkal beszélgethettünk! Az iroda a finn egyetemistáknak szervezett nyílt nap után a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatával közösen irodalátogatást szervezett az érdeklődő hallgatóknak, akik olyan sokan voltak, hogy két turnusban kellett fogadni őket.

Az október 27-i látogatás első felében ügyvédünk, dr. Bögös Tímea mutatta be a nemzetközi hálózatot, beszélt a jogász szakma aktualitásairól és a jogi innovációs folyamatokról. Becze Linda HR és marketing koordinátor pedig tájékoztatta a hallgatókat Talent Pool programunkról és a Lawyer for a Day versenyről. Ezek után körbevezettük őket az irodában, majd pedig lehetőséget kaptak két jelenlegi gyakornokunkkal beszélgetni, kérdezni tőlük. Elsősorban az érdekelte a hallgatókat, hogy összeegyeztethető-e a szakmai gyakorlat a vizsgaidőszakkal – megnyugtató választ kaptak, természetesen odafigyelünk az egyetemi kötelezettségekre!

A szegedi hallgatók között vegyesen voltak első- és másodévesek, de felsőbb éves egyetemisták is. Kérdésünkre elárulták, hogy nagyon szimpatikusak nekik az iroda terei és légköre, valamint maga az esemény is: még az idősebb diákok számára is először adódott alkalom ilyen körülmények között meglátogatni egy nemzetközi irodát. A jogi szakmában tapasztalt technológiai fejlődésre reflektálva azt mondták, hogy tanulmányaik során nem hallanak ezekről a kihívásokról, ezért mindenképpen elgondolkodtató volt számukra az erről szóló rövid előadás is.

Szakmai elképzeléseikről is kérdeztük őket: sokan közülük még nem alakítottak ki jól definiálható karrierirányokat. Ugyanakkor volt köztük olyan is, aki teljes mértékben elképzelhetőnek találta, hogy Budapesten keressen állást nemzetközi irodánál. Természetesen nagy örömmel fogadjuk a vidéki egyetemen tanulók jelentkezéseit!